2017-04-10

Amit a hűtőközegek cseréjéről tudni érdemes

Want create site? Find Free WordPress Themes and plugins.

2015 óta egy uniós rendelettel harmonizáló kormányrendelet szabályozza, hogy a hűtő-, légkondicionáló és hőszivattyúberendezésekben milyen hűtőközeg használható. A törvényi szabályozás részletesen kitér arra, hogy a forgalmazó által forgalomba hozott fluorozott szénhidrogénmennyiség az Európai Bizottság által meghatározott kvótarendszerben a tárgyévre vonatkozóan beszámításra került, valamint hogy a forgalmazó az Európai Bizottság által működtetett elektronikus kvóta-nyilvántartásban regisztrálta magát.

Minderre azért volt szükség, hogy az ózonréteget károsító freon tartalmú gázok használatát visszaszorítsák úgy, hogy azokat hűtőközegként használva környezetbarát gázokkal váltják ki. A különböző összetételű hűtőközegek jelölése minden esetben “R” betűvel, vagyis a “refrigerant” (hűtőközeg) szó rövidítésével kezdődik.

A klímákban korábban használt R410A hűtőközeget felváltotta az R32-es jelölésű gáz, mely egy olyan, speciálisan tisztított fluorid, aminek az ózonlebontó képessége nulla. GWP értéke pedig sokkal alacsonyabb a korábban használt R410A-s hűtőközegénél. Utóbbi hűtőközeg a piaci prognózisok szerint 2030-ig kifut és helyüket a már környezetbarátabb változatok veszik át.

Mit jelentenek ezek a jelölések?

A GWP érték megmutatja, hogy egy vegyi anyag milyen mértékben járul hozzá a globális felmelegedéshez, más néven a globális felmelegedési potenciált jelenti.  Alapja a széndioxid, aminek 1 GWP az értéke. A vizsgált anyagok GWP értékénél azt jelölik, hogy mennyivel nagyobb a felmelegedési hatása a CO2 molekulához képest.

Az ODP érték a gázok ózonlebontó képességét jelöli, ennek az R11-es hűtőközeg az alapja. Az új szabályozások értelmében a használt hűtőközegek ODP értéke 1-nél kevesebbet kell, hogy mutasson.

Miért jobb az R32 a korábbi hűtőközegeknél?

Mert az ODP értéke 0, vagyis nem károsítja az ózonréteget. A GWP értéke 675-ös, ami elsőre talán magasnak tűnik, de még így is sokkal alacsonyabb a régebbi, R410A-s hűtőközegénél, aminek 2088 a GWP-je.

Mit kell tudni az R32-ről?

Egy speciálisan tisztított fluorid, környezetbarát, szagtalan és gyúlékony gáz. Csak közvetlen tűz esetén gyullad meg, de bizonyos körülmények között robbanékony is. Bármennyire is környezetbarátabb a korábban használt hűtőközegeknél, végleges megoldást mégsem kínál a környezetvédelmi problémákra, éppen a magas GWP értéke miatt. Mellette szól viszont, hogy hatékony, olcsó és a korábbi berendezésekkel szinte teljesen kompatibilis. Épp emiatt terjedt el, főleg a japán gyártóknak köszönhetően.

Miért volt szükség a hűtőközeg cseréjére?

A már betiltott hűtőközegek közül az R410A még megtalálható a legtöbb légkondicionálóban. 2010 óta volt használatban, de magas GWP értéke miatt újabb fejlesztéssel kellett kiváltani. Biztonságos használata ellenére bizonyos körülmények között gyúlékony, égésekor pedig mérgező, irritáló gázok keletkeznek.

Did you find apk for android? You can find new Free Android Games and apps.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.